Odaadtam én mindenem…
s könyököm elengedte levét
a kietlen mezők fűszavának.
Ottmaradtam félidegen
s öröklött elegancia szemét
tűzték ékként kopjafákra.
Itt lebeg még… köd ölelte
mellét fagyott faragásnak.
Ott, s akkor megrekedtem.
Kik feledték bőr kötetbe
zárt betűket, tavat ástak.
Mélyet, amilyet én kerestem.
Belefér minden könnye anyámnak.
Én… én cseppenként menteném
ha örömet adnak helyettem.
Odaadtam én mindenem…
nincs már nekem semmi másom,
gyöngyöt kérnek szívtelen
szelek, de nem találom.
Nem feszítem már kagylók
száját s alusznak köröttem
a szirének hajai.
Többé nem csapdosom megácsolt
zongoráját sóhajtozó Isteneknek,
nem érdekelnek
Delonaran szavai.
Megjegyzés: 2009. március 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése