2016. október 15., szombat

Eltűnik arcodról...



Hol eltűnik arcodról a holdfény,
nappalok koldusává leszek ott én.
Felemelem kalapom a porból
s új csalódást keresek olykor.

Csilingelésért kopott gúnyám
reggel hűvös harmatot húz rám
s hamis könnyként nevetnek
pilláim használva eresznek.

Fel-felissza darabjaim egyenként
a minden reggel felkelő szeretnénk
s hol mégis inkább meg-megcsillan
csodát fest mellém majd elillan.

Bolyongom így míg reám jő az alkony,
Szürke koszorúm újból porba hajtom.
Szél fújta koszba, hogy új hold süssön belé,
visszafekszem s hallgatom a csillogó zenét.

Fehér Dávid
2016 Októbere

(Kép: http://feherdavid.blogspot.hu/2016/10/eltunik-arcodrol.html)

Szépiás karcok

Színes tündöklésbe
kezdett imhol
e szépiás világ.

Karom tűkkel bélelt
selymet ölelt
s nem éri más,
óvó sók nyaldossák
csupán.

Egymást meg-meglelik
a zord hegyektől'
karcolt sebek...

...csuklómon, rajtam,
bennem s ajkam is
egyre csak heged.

Barna itt a vér
s színtelen szók adnak
haragot.

Mert azt hittem élsz,
de a te arcod is
faragott...

Fehér Dávid
2016 Augusztusa

Ismerős otthonosság...

Amolyan furcsa otthonosság...
Az költözött belém. Bolyongom
felhőről felhőre önmagam egén.

Templomáért epedtem a csalóka
megnyugvásnak, de rozoga a
tető s remegnek rajta keresztjem...

...be-beesik az eső.

Eleve hitt' csodák márpedig
vannak! - Gondoltam én,
de az ívek mögött megbújt
csillogás nem más mint
remény.

Újabb tolvaj feszült a fának
rozsdás szögekkel tenyerében,
hol dobogás volt nemrég
most vér sejlik ki ott...

...hallani a csepegésem.

Amolyan furcsa otthonosság...
Az költözött belém. Fájón,
vörös pocsolyák közt
botorkál temlomában
az erény.

2016 Augusztusa

2016. július 20., szerda

Akkor se félj...

Maradjunk álmokban
kérlek ne emeld fejed!
Alattunk az ágy
árvalányhajból van s felettünk
a holdfény szól, szenderedj!

Lassan lesiklunk a domboldalon
de ne félj, erősen fogom kezed.
Halkak itt a fák, csupán tücskök
ciripelnek.
Csendesül a nappal és suttog a holdfény,
füleld a fák énekét s halld
mennyire szeretlek.

S ha álmodban azt hinnéd baj
ér te maradj csak, meg ne ijedj!
Mert én ott vagyok benned...
épp úgy ahogy te az én
szívem ott mélyen megkerested.

Húnyd le szemed s figyeld
miként szikráznak a csillagok
takarót neked
s ezernyi tünde cikázik köröttünk
hogy langyos szellő
simítsa folyton kis fejed.

S ha netán álmunk leple
mégis megrian, akkor se félj
csak bújj szorosan hozzám
kisfiam.

Fehér Dávid
2016 Júliusa

2016. június 7., kedd

Mindennek közepén...


Te ott az ablaknál!
Mondd! Te sem látsz?
Mi végre lett orcád
ily közöny ette
faragás?

Oly rég vagyok már itt...
szavam azóta hangtalan.
Olykor mély sóhaj ámít,
belém lehellve a műarany
szülte patinás
ragyogást.

S egyre csak pislogom...

Bokám faarcok harapják,
szálkákat csókolva belém.
S orkán fújta mocskok
fagytak kéklő ablakom
jegén.

Te sem látsz be rajta.

Arcod szálkás, mint
minden más e földön.
Pedig harcol érted a
szárnyát vesztett
apró istenség
örökkön.

Te ott az ablaknál!
Mondd! Te sem hallasz?
Némaságba zuhanatam
önmagam középen
s nyelvem haraptam.

Hiába ordítok idebenn
s hiába pislogom...

Kívülről nem tisztulok
s ti nem láttok be
az ablakon.

Fehér Dávid
2016 Júniusa

2016. május 27., péntek

Magadban, veled...

Itt fekszel...
...magadban, veled.
Porosodó emlékek
közt hempereg
az egykoron felemelkedett
jónak hitt feled.

Te magad vagy a poros
valóság s nem holmi
ártalom. Te magad hitted,
hogy szép az a korlát mely
folyton folyvást átkarol.

De nem ott ölel hol
csodákat várnál
s nem ott hol semmit...

Ajkaid ízlelik karmait
míg apránként de sötétlő
véred sejlik' árnyak
enyves nyelvén kik
lakomát ülnek a magadfajták
lelkén ismét,
hajnalig.

S újra meg újra
visszahánynak.

Itt fekszel...
magadban, veled.
Poros kacatok közt
köpköd téged
egykor fent hitt feled.

Fejedben gyilkosok
kószálnak s újra meg újra
ölnek... téged, magad,
egem, minket
és a jónak hitt
őket.

2016 Május