2011. augusztus 8., hétfő

Ásott arcú szabadság…



Őszbe lengett tündéktől
kért hajad… s halkan
ugyan, de falat
emeletek eléd a vadak.

S mint többen és
többen ültek keskenyedő
válladra a csürhékből
kiszakadtak,

apránként térdre rogytál…

Félelemmel ásták
homlokodba a fel-felsejlő
setétet, s árokkal
telt orcádba a kórság’
beégett.

Keserűség lopta be
magát a szürkére halt
pilláid mögé…

Az élet korcs kuvikosait
őrré bérelték el-elszunnyadó
szívedre…

Ébredj! Ne légy gyenge!

Te csúf, te csalfa,
miért szenvedsz te…

…te álnok sokszínűség?!

Egykor az élet voltál,
de mára kihűltél…

Fehér Dávid, 2011. augusztus 8.