2012. december 31., hétfő

Kórlapon roskadó…



Szürkés ég után most
tenyerembe temetem
tekintetem bután,
zokogva.

Vörösre dúlt orgona
mímeli hangjait
hárfának s húrt feszít
horogra…

Ez emeli csak fejem
felétek fattyú népek.

Nem kíváncsiak már
reátok semmilyen
évek!

Ének szó süvíti szépek
haját a vétkektől,
csak képek már
a kék eget láttató
vidékek.

Kátyúnak adta magát
mára kereke a
hagyománynak.

S halott lánynak kéri
kezét manapság
a jólét,
de borogatja magába
esztelen a koldult
bólét mindenek
atyja.

Oh, csak kortyolhatnám
magam is.

Oltaná már szomjúság
karmok kezét s oldaná…
bárcsak oldaná arcukról
a revét.

De nem fon kerítést
magából a holnap
s nem emeli diagramok
tetőit magasra,
csak kórlapon futkozó’
hangyák maradunk
az eljövő reggel is.

Fehér Dávid,
2009. március 22.

2012. december 28., péntek

Fonnyadó köteg…



Apránként
belém fonnyadtak
a hazug virágok…

Mit szépnek hittem,
csak ferdén faragott
arcok által imádott
szikár rosttömeg…

Most öltet meg
kötegbe szőtt
fehér szirmok olcsó
mérgével az eszmélet…
S én félve kérem e mérget,
hisz ismerem a savakat…

Mégis marón szerette
arcom az áhítat,
miközben aranyat hittem
az ócskaság helyett…

Balgaság volt virágnak
hinni a szemed.

Megjegyzés: Fehér Dávid, 2012-12-27

2012. április 9., hétfő

Magányos erkölcs…

Csillogó utcát sír az ég,
békaszerenádra
táncol az éjjel…
Tücsök kíséri a rég
elfeledett szemérmet.

Szomorú erkölcs kér
butító savakat,
koszos pohárba
sárga szert tölt…,
Bús tekintetét hordja
az óra, miközben
hányna a szennytől.

Idegen világtól rémült
pillantását rothadó restiben
festi be. Szíve szakad,
mert nem tudja, hogy
társát - a szemérmet -
érdemes keresni-e?!

Fehér Dávid, 2010. április 14.

2012. február 11., szombat

Koronaékek'



Zavar a fára néző
avartekintet,
mire sekélyes levél
csak megvetőn legyintett.

Bánt, hogy széltől
ittasult tudattal, nem
látva a rothadók baját,
írják félőn egymás
hazug szavát.

Én vagyok itt…

… lent, hova orrod
sosem látott,
tündöklésből kitépett,
gyarló talaj lett világom.

Én, ki vissza nem
vágyom közétek,
emlékszem… fényárban
úsztam, de hű társaim
söpredékek.

Megjegyzés: Fehér Dávid, 2009. szeptember 12.