2009. szeptember 28., hétfő

Közönykezű tökéletesség…



Nem kérek többet,
csak szakítsd le a
bennem hervadó
virágokat!

Gyűjtsd őket kosárba,
majd híreszteld, hogy
áldozat mind…, nem ők
gyötörtek lehajló
tekintetükkel.

Te voltál… te, ki
most pusztítsd el őket!
Bűnbak kell, hát
legyen a sziromhajú
árva leány!

Bánva, de már a közöny
kering kezünkkel
de mészárold még a szépet
te mindennél gyönyörűbb!

Te álnok, te gaz, te
szörnyű tökéletesség!
Öld meg a szépet, mely
hibás, de szerették!


Fehér Dávid, 2009. szeptember 28.

2009. szeptember 18., péntek

Koronaékek…



Zavar a fára néző
avartekintet,
mire sekélyes levél
csak megvetően legyintett.

Bánt, hogy széltől
ittasult tudattal, nem
látva a rothadók baját,
írják félőn egymás
hazug szavát.

Én vagyok itt…

… lent, hova orrod
sosem látott,
tündöklésből kitépett,
gyarló talaj lett világom.

Én, ki vissza nem
vágyom közétek,
emlékszem… fényárban
úsztam, de hű társaim
söpredékek.

Megjegyzés: Fehér Dávid, 2009. szeptember 12.

2009. szeptember 11., péntek

Elfelejtett virághalom’…



Mondd! Mi leszek,
ha már nem e földön
taposom a romlásnak
mezejét?
Kirekesztenek akkor
tiport virágok, kik
elhagyták már a jóság
velejét?

Felelj! Kit bánthatok
majd, ha itt mindenki
megadja magát a
skalpolt fájdalomnak?
Kirángatott harc javam
lesz vagy én fekszem
majd erejét vesztett
virághalomban’?

Föld felettem és
alattam jeges gyökerek,
kik már potyogó szavamra
rég nem emlékszenek…

Az lesz hazám…

Az, mit könnyekből
kapok és lefagyasztva
reá nézhetnek a
kinevetett, elhagyott
vakok.

Vázámban csak
papírrózsák foszlanak
majd… vagy hamis
szolgák csókolják
a rothadt vihart?

Megjegyzés: Fehér Dávid, 2009. szeptember 11.

2009. szeptember 2., szerda

Bűnkalapok’…



Hagyjatok magamra
hangomon sikoltó fattyak!
S szavakra ne fűzzétek
csókját a haragnak!
Egyedül maradnék! Nélkületek,
én…én akkor is vagyok.
Bűnt adjatok főmre kalapnak
s szűrt zajokat fülembe,
hogy ne halljam, miként
üldöznek a boldog szagok.

Félek… nem emlékszem már
milyenek az illatok, hisz
feléltem száz gyertya lángját,
és emésztenek a szennyes
tegnapok.


Fehér Dávid
2009.márciusa