Olvadnak már a napok…
s az izzadó táj
hűvös éj szobájában
pecsételt levelet hagyott.
Hol vannak hát a szabott
világ által kapott színes
szagok?
Hajnal pirkadó szikrájára
csókot lopnak a csillagok,
hol Eirinével hál a
csilingelést üvöltő
hitehagyott.
Meleg szívvel bontja
menyasszony ruháját a mának
s keblét simítja remegő
széllel, taposott világnak.
S ő békét köhint
a szakállas télre…
… majd tekintetét fonja
szürkülő szemébe
s igézve ő belehuny
a csicsergő reménybe.
Megjegyzés: 2009. február 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése