Korcs egészben...

Fóbiáktól bódult szemekkel
bámulunk az akasztófák mezejére,
s lassan minden felelettel
közelebb a remegésetek vége...

S magam is szenvedek a zord fagyoktól...

Magzatként heverve szorítom azt,
mit már oly rég feléltem
s nem láthatok többé mást,
csak amit valaha reméltem.

S nem kacag már reám az
ostoba erény sem...

Talán mert rögeszméket csodáltam,
akárcsak ti, vétlen függelékei
e világnak s magam is csak
jegyzet vagyok... ki már
sosem kiálthat...

Talán nem hallok többé zenét
sem... csak reszketésetek
zúg majd fülembe s a sikolyok,
mit sosem kértem! Mit fattyak
dúdolnak túl rég óta,
nagyon mélyen.

Azt hittem alább hagy,
azt hittem elhalkul majd
a mesékben, de egyre csak
zúg, s kitölti egészem...

Hát maradok magzat, maradok
étlen. maradok senki
e korcs egészben.

Fehér Dávid, 2013-04-23