Fémvirágot mart belém
szürkeségével az eszmélet.
Spirálvalóság bántotta
szerveim vérzik ki
azt a temérdek setétet,
mi elégette szívemben
azt a maradék szépet
is.
Most indul csak útnak
a szenny igazán!
S bár lassan csordogál
csupán, apránként
lebontja szellemem…
Sikoltom, és nem halljátok,
mert hangszálamat
ölte elébb a kegyetlen
tudás…
Feketére festett mindenem,
éjjé tette nappalom
s én azóta kergetem
idebenn a gonoszt, az
örökidegen éjjelnappalon.
Fehér Dávid, 2013-02-20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése