Villódzó fényeket adtál
világom mezsgyekövén
heverészve…
Pipacsszín mosollyal
ébredtek a mezők,
s én feledésbe merülök
faarcok ette szürkeség
mögött…
Ajkad csillogását
rügyezik a fák s
tekinteted ravaszsága
örökkön látható helyre
költözött.
S nem félem már magam,
tisztul e föld is,
hisz vöröses társaid
óvnak a szürkeség
mögött is.
Fehér Dávid, 2013-02-03
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése