Végül ráncos elmével,
fáradtan ülünk
önmagunkban…
Pilláink mind
nehezebbek,
s szűkszavúan
meredünk
sózott orcánk
mögül…
S te sem tudod
mit látsz a falakban…
Komoran vonaglik
az óra körös-körül
s nem értjük hova
tűnt a tisztesség.
Reszketve várjuk
milyen alakban
nyújtja kezét s
miként csilingeli
fülünkbe,
„tessék,
tovaszállt a
mosolygó
emberség…”
Fehér Dávid, 2013-01-27
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése