2017. augusztus 18., péntek

Éjjel énveled'...



Sétáltál-e már esőben... lassúban,
finomban és szeretőben?
Hol halkan csordogál válladon az
éjszaka moraja. Hol tenyeredbe csivitel a víz,
hol válladra fejét csak önnön lelked hajtja
foszlányokká vált imáid morzsolva?
Hallgattad-e már miként mesél neked bennsőd suttogása?
Mit írnak a cseppek remegő retinádra?
Érezted-e már, hogy a bánat simítja újból selyemmé pilládat?
Csillant már szemedbe az ég sírta macskakövek tökéletlensége?
Én emlékszem... olyankor úgy tűnik sosem lesz vége.
Csak botorkálsz az úton
csámpás megváltót játsszva a pocsolyákon...
mikor sem bort, sem vért nem mér beléd
már az álom.

2017. Márciusa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése