Vak maradok…

Téli fagy vacog
lábujjaim között.
Én vak vagyok,
szemembe hang
költözött.

Ropog a hó alattam,
szél most az iránytű.
Ne lépj ide, hisz
kettétörök… - könyörög
halkan a fű -.

Szememet bezárta
a csillámló levegő…
Dörömböl, üti, vágja,
mint az utcára zárt
szerető.

Téli fagy vacog
lábujjaim között.
Én hang vagyok,
szemembe vakság
költözött.

Amott dűne próbál
elfedni fagyott tetemet,
miután kivégezték
feljebbvalók, mert
szeretett.

Rendezett fasorból
teremtek a keresztek,
melyre az van írva:
itt nyugszik gyermeked,
az eretnek.

Téli fagy vacog
lábujjaim között.
Én vak maradok,
mert hazámba kórság
költözött.

Fehér Dávid, 2010. január 25.