Elbújok messze…
hol kristálykönny a
fizetség.
Kezem ott teszem
keresztbe s várom,
hogy kisírja az ég.
Olyan helyre megyek,
mi talán…
nem is létezik.
S még kérdezi minek?!
miért… mennyivel
jobb ez itt?!
Nincs jókedv,
és bánat nem lehet…
csak hazudott,
szürkés szeretet.
Mosolyt is csak
kivertet lát…,
mit fájdalom tett
oda.
Őszinte tánc csak
pénzért van és
csoda az igaz szó.
Na gyere te Picasso!
fess nekem új
világot, de kérlek,
most ne a valóságot!
És foltozz néha
szegénynek kisírt
gyémántgazdagságot.
Fehér Dávid, 2010. január 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése