Bűnkalapok’…

Hagyjatok magamra
hangomon sikoltó fattyak!
S szavakra ne fűzzétek
csókját a haragnak!
Egyedül maradnék! Nélkületek,
én…én akkor is vagyok.
Bűnt adjatok főmre kalapnak
s szűrt zajokat fülembe,
hogy ne halljam, miként
üldöznek a boldog szagok.

Félek… nem emlékszem már
milyenek az illatok, hisz
feléltem száz gyertya lángját,
és emésztenek a szennyes
tegnapok.


Fehér Dávid
2009.márciusa