S te állsz a tükör előtt...
Lábaidnál csak ajkaid remegőbbek.
Sziluetted halovány a szürkülettől
s lassuló pilláidon játszanak a könnyek.
Azt hitted még felismered őt...
ki tenyerét szorosan a tiédhez rakja,
tekinteted egyszerre sugall erőt
s mégis megtört benne önmagad alakja.
Mögötted fúriák kacagnak...
lelkedbe a háborúk színeit festve,
de benned már nincs nyoma haragnak,
a sok apró csalódás felemésztette.
S te csak állsz a tükör előtt...
mit félelmeid már-már összetörtek.
Engem bámulsz kit megölt,
hogy nem látom többé a sziluetted.
2018 Február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése