Szia, emlékszel még?
A minap beszéltünk...ÉN sétáltam veled.
Egészen hazáig kísértem szavaid,
míg elmeseltél mindent, mitől
szíved már olyrég nem nevet.
Hajnal volt és - amolyan csillogósan - hideg.
Én emlékszem, kacsaringózva nemsiettél' oda,
hol egykoron oly fontos volt neked.
Szomorún' karcolták magad előtt utad a kövek
s te csak analóg sétálva ismételted:
cserbenhagyott önnön hited.
Alig-alig tűnt fel, hogy most is
ott vagyok neked...
Emlékszel? Mesélted, hogy miért sétálsz
egymagad megint és mitől lógatod épp a fejed.
Én pedig közben azon tűnődtem:
hol lehet az otthonod és vajon...
meddig tarthatok én is veled?
Különös hajnal volt az... szikrázott fényed
a fagyott ködben, és ki-kialudtak mögöttünk
a hajlongó kandeláberek - folyvást halkuló
narancsszínt köhögtek.
Felelj kérlek! Igaz, mit rólad mesélnek?
Tudod! Mit magad is mondtál:
hogy a hajnalok csendjét te voltál ki elzenélted?
Szia, emlékszel még?
ÉN sétaltam azon a hajnalon veled!
Mikor meredten néztél
önmagammal te is farkasszemet.
S csak mentünk és mentünk
- mint aki többé soha nem szeret...
Te bennem s én benned kacskaringóztunk
mialatt - régóta fájó szigorral -
néztük magammal együtt a szemed.
2018 Január
#hajnalihangulat18128
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése