Hol eltűnik arcodról a holdfény,
nappalok koldusává leszek ott én.
Felemelem kalapom a porból
s új csalódást keresek olykor.
Csilingelésért kopott gúnyám
reggel hűvös harmatot húz rám
s hamis könnyként nevetnek
pilláim használva eresznek.
Fel-felissza darabjaim egyenként
a minden reggel felkelő szeretnénk
s hol mégis inkább meg-megcsillan
csodát fest mellém majd elillan.
Bolyongom így míg reám jő az alkony,
Szürke koszorúm újból porba hajtom.
Szél fújta koszba, hogy új hold süssön belé,
visszafekszem s hallgatom a csillogó zenét.
Fehér Dávid
2016 Októbere
(Kép: http://feherdavid.blogspot.hu/2016/10/eltunik-arcodrol.html)
