Zavar a fára néző
avartekintet,
mire sekélyes levél
csak megvetőn legyintett.
Bánt, hogy széltől
ittasult tudattal, nem
látva a rothadók baját,
írják félőn egymás
hazug szavát.
Én vagyok itt…
… lent, hova orrod
sosem látott,
tündöklésből kitépett,
gyarló talaj lett világom.
Én, ki vissza nem
vágyom közétek,
emlékszem… fényárban
úsztam, de hű társaim
söpredékek.
Megjegyzés: Fehér Dávid, 2009. szeptember 12.
