Fény vagy csupán,
anyagok közt utazó…
A föld után az űr
az éter,
s mit eddig éltél,
csak fakó falú
mulató.
Nem ily bután nézel
majd a napba,
hazád lesz melege…
s nem lesz szükséged
falatra,
kitárul e kelepce.
Mondd! Szeretsz-e
langyos kövön fekve
azon tűnődni,
hogy keresd-e utad?
Megtalál ő ne félj!
Csak várd, míg
elhagyja tested
a tudat.
S ha e földet itt hagyod,
társaidra leltél…
a fény az alagút végén:
az lesz a te csillagod.
Fehér Dávid, 2010. június 4.
